,,1986. augusztus 14-én születtem Peruban. A szüleim munkája miatt éltünk ott és velünk lakott anyukám mamája is. Bár eleinte nem igazán értettünk szót, mivel én kizárólag spanyolul ill. a német ovi miatt németül gagyogtam neki, de később elválaszthatatlanok lettünk, szinte ő nevelt fel.

Négy és fél éves koromban jöttünk vissza Magyarországra. Először Mátyásföldön, Budán, végül Szentendrén laktunk.Itt kezdtem el iskolába és zeneiskolába is járni. Eredetileg zongorázni szerettem volna, de betelt minden hely, ezért látva, hogy az akkori barátnőm milyen lelkesen csellózik, én is neki láttam.

Rá két évre már mehettem zongoraórákra, így két hangszeren is játszottam. A zeneiskola mellett balett órákat vettem és úsztam is. Így telt el három és fél év.

Majd jött egy újabb fordulat az életemben. Ismét költöztünk a szüleim munkája miatt, most viszont Chilébe. Sajnáltam itt hagyni mindent, de tudtam nagy kaland vár rám. Két évig voltunk kint, nagyon mozgalmas és érdekes volt már nagyobbacskán megnézni milyen is délen az élet. Nagy szomorúságomra cselló tanár nem volt abban a zeneiskolában ahova jártam, ezért zongorázni kezdtem ismét.

Majd eljött a nap, hogy hazajöjjünk, aminek örültem is és nem is, mert bántam otthagyni a megszerzett barátaimat, de vártam, hogy lássam a régieket. Nagyon jó volt ismét itthon. A barátnőm közben átment egy másik általános iskolába és én követtem oda, nem bántam meg, mert a Templomdombi Iskolában egy nagy családra találtam, szerettem oda járni. Újra elkezdtem csellózni, aminek rendkívül örültem, a zongorázást pedig hanyagoltam.

Aztán bekövetkezett egy nagyon szomorú dolog az életemben, apukám meghalt, nagyon megviselt minket. A mai napig nagyon büszke vagyok anyukámra azért, ahogyan akkor viselkedett, példaértékűnek tekintem azt, hogy nem hagyott minket összetörni, hála neki is csak kis mértékben sérültem lelkileg. Felnézek rá mindezekért, ő egy nagyon erős ember. Ki kell még emelnem egy embert, aki akkoriban nagy segítségünkre volt, P. Tóth Béla tiszteletest.

Elkezdtünk hozzá járni templomba és így lettem református. Neki és a kedves feleségének köszönhetem azt is, hogy egy nagyon jó gimnáziumba kerülhettem, ők alapították a Szentendrei Református Gimnáziumot, ahova felvételt nyertem. Őszintén szólva eleinte nem annyira fülött a fogam ahhoz, hogy egyházi iskolába járjak, de a rémhiedelmekkel ellentétben nem papokat és apácákat akartak nevelni belőlünk, hanem jóra való embereket.

Természetesen rosszalkodni ott is lehetett és ezeket megtudva boldogan nyugtáztam, hogy akkor ez nem is olyan rossz suli. Itt ismertem meg egy nagyon kedves barátomat, akinek a későbbi éneklési törekvéseimet is köszönhetem. Ugyanis, mint tisztes gyáva nyúl fogtam magamat és a pincében óbégattam anyukámék legnagyobb megrökönyödésére, mivel iszonyatosan szégyenlős voltam.

Aztán megmutattam nagy nehezen Gábor barátkámnak, hogy hogyan is énekelek, addig bíztatott, hogy ő is túlélte más is túl fogja, ezért folytassam, és így pincés pályafutásomat hátrahagyva feljöttem egy szinttel feljebb, a nappaliba, természetesen zárt ajtók mögé. Ez így ment hónapokon át és egyre több barátomnak mutattam ezt meg és mindenki bíztatott. Aztán egyik barátnőmmel Ágival láttuk, hogy lesz iskolai Ki mit tud? verseny és gondoltuk benevezünk. Nem számítottunk semmi különösre, csak énekelni szerettünk volna. Kedvenc énekesnőmtől Alicia Keystől adtunk elő számokat, többek között a Fallinâ019 c. slágerét. Legnagyobb megdöbbenésünkre a zsűri megszavazta nekünk az arany díjat, aminek igazán örültünk, de számomra a legnagyobb elismerés az iskolai közönségdíj volt, ez volt a legjobb visszajelzés arra, hogy igen lányok ezt folytatni kéne.

A helyi Majálisra nagy nehezen bejutottunk és ott is pozitív visszajelzések jöttek felénk, de éreztem, hogy ha komolyan szeretném mindezt venni, akkor kell még valami más. Így telt el pár hónap és láttam a tévében, hogy reklámozzák a Megasztárt, jelentkeztem is rögtön, csak sajnos lekéstem a határidőt, majd vártam és jött a második és oda is jelentkeztem, de nem kapták meg a levelemet.

Elgondolkoztam azon, hogy lehet, hogy nekem mégsem énekelnem kéne, hanem valami más után nézni. Jött is az érettségi és ott álltam, hogy Jesszus mi lesz belőlem?? Mihez értek?? Oké szeretek énekelni, de....
Végül jelentkeztem fősulira kommunikáció szakra a Zsigmond Királyra Főiskolára, felvettek. Közben amíg ennek örültem nyáron ismét láttam, hogy lesz Megasztár, na gondoltam egy életem egy halálom most nem szabadulnak meg tőlem és vagy 600 ezer levelet és e-mailt küldtem be. Behívtak. Legnagyobb meglepetésemre egyre csak mentem át a rostákon és végül az elődöntőben kötöttem ki. Féltem, hogy mi lesz ezután, de megint csak legnagyobb meglepetésemre tovább jutottam. Hihetetlen volt mindez számomra. Sajnáltam, hogy hamar kiestem, de a rutintalanságom miatt ez várható volt. Mindenesetre nagyon sokat tanultam ott, főleg a nyári turné alatt és nagyon megszerettem a Baktai Anikót, aki rengeteget segített nekem a fellépések alatt.

A Megasztárban figyelt fel rám a mostani menedzserem, Neményi Ádám és a kedves felesége Kata. Egy éve kezdtünk el együtt dolgozni, nagyon hálás vagyok nekik, amiért a szárnyaik alá vettek. Számomra ők nem csak a munkatársaim, hanem annál sokkal többek, úgy érzem ez kölcsönös és bízom benne, hogy ez csak erősödni fog. Nagyon jól esett, hogy felkértek a 9 és fél randi c. romantikus film főcímdalának feléneklésére (Senki más), ez óriási bizalom volt Ádámék részéről felém. A filmben is szerepeltem a Salsa randiban a táncoktató táncpartnerét alakítottam. Minden szuper volt, csak a 36-os cipő okozott némi mosolyszünetet nálam, amikor felkerült a 38-as lábamra, de a forgatás jó hangulata mindezt hamar feledtette velem.

Aztán váratlanul jött egy felkérés egy duettre (Végtelen) Popper Péterrel. Meghallgattam a dalt és tetszett, majd kiderült, hogy bekerült a filmbe, így adott volt hogy felénekeljük. Mindkét dalhoz nagyszerű klipp készült, a Senki máshoz Galler Indián, míg a Végtelenhez Kaszás Géza neve fűződik. Közben kaptam más felkérést is. Az MTV1-en indult el egy gyermekvetélkedő, a Fel a cipővel c. műsor, aminek a főcímdalát is én énekelhetem. Szuper volt ott lenni az első adásban a Fel a cipővel c. dalt énekeltem el, a harmadik adásban pedig Senki más c. dalt. Jó volt látni, hogy milyen lelkesek a gyerekek. J Nagy örömmel szereztem tudomást arról, hogy a TV2-ben újonnan induló Popdaráló c. műsorban nagy érdeklődéssel vannak irántam. Felkértek, hogy én is csatlakozzak, ha időm és kedvem engedi a kitűnő énekesek és zenészek közé, boldogan vállaltam. Örültem, hogy gondoltak rám. Egyetlen szépséghibája volt az egésznek, hogy a csapat már vagy másfél hónapja próbált akkor, amikor bekerültem, emiatt adásonként csak 1 vagy 2 dallal szerepelek eleinte, de a későbbiekben többet leszek színpadon. Most jó sok feladat vár rám. Elmegyek énektanárhoz, a háttértáncosaimmal még többet gyakorolok, lemezt készítek és tanulok továbbra is a főiskolán, majd diplomát szerzek. Bízom benne, hogy ismert, de inkább elismert énekesnő válhat belőlem."